Vízbázis védelem

A Heves Megyei Vízmű Zrt. alaptevékenységén (ivóvíz szolgáltatás, szennyvízelvezetés és tisztítás) túl számos más fontos feladatkört is ellát, ezek közé tartozik a vízbázisvédelem. A vízbázisvédelem célja vízkészleteink szennyezőanyagoktól való megóvása, védelme, azaz megelőző tevékenység. A vízbázisvédelem folyamata három fázisra bontható: alapállapot felmérés (diagnosztikai fázis), biztonságba helyezési fázis, biztonságban tartási fázis. A vízbázisokat védettség szempontjából két fő csoportba soroljuk: védett és sérülékeny vízadóra. Ez a két kategória kialakítása azon alapul, hogy a vizsgált vízadó vízkészletének utánpótlódása során felszíni eredetű vizeket igénybe vesz-e, vagy sem.

A vízbázisvédelem jogszabályi hátterét a 123/1997 (VII. 18.) Korm. rendelet a vízbázisok, a távlati vízbázisok, valamint az ivóvíz ellátást szolgáló vízilétesítmények védelméről című rendeletben foglalták össze, mely tartalmazza az egyes védőterülettel kapcsolatos intézkedéseket, korlátozásokat.

A védőterületek hidrogeológia alapon számítással kerülnek lehatárolásra. A számítás alapját a kutakhoz érkező vízrészecskék elérési ideje jelenti, mely alapján belső, külső és hidrogeológiai védőterületek határolhatók le. Az egyes előírások a kisebb elérési idővel kialakított területek felé szigorodnak. A jogi védelem mellett szükségesek a helyi intézkedések is, ezek közé tartoznak, az esetleges szennyező források feltárása, a vízbázisok monitoringozása, állapotértékelése. Kiemelt fontosságú a sérülékeny vízbázisok monitoring rendszerének üzemeltetése. A védelmi intézkedések fontosságát indokolja, hogy a Heves Megyei Vízmű Zrt. közel 340.000 fogyasztót lát el egészséges ivóvízzel, több mint 119.380 fogyasztási ponton keresztül, amit közel 50 vízbázis igénybevételével tud biztosítani, melyből 18 sérülékeny.

Ennek érdekében az 1996-ban kezdődött „Sérülékeny földtani környezetben lévő ivóvízbázisok biztonságba helyezése" elnevezésű Kormányprogramban szervesen részt vettünk. A monitoring rendszerek üzembeállítását, valamint üzemeltetését folyamatosan végezzük, ezzel is megnövelve a vízbázisaink biztonságát. A Kormányprogramból kimaradt sérülékeny vízbázisok diagnosztikájához, és biztonságba helyezéséhez szükséges anyagi forrásokat EU-s pályázatok igénybevételével kívánjuk biztosítani.

Az előzőekben felsorolt védelmi intézkedések végrehajtását, koordinálását a Zrt. kiváló szakmai, és technikai háttérrel rendelkező kollégái végzik, ezzel is törekszünk megfelelni a kihívásoknak és megoldást találni a kiemelkedő fontosságú problémákra.

 

eSzámla regisztráció

Vízmérőállás bejelentése

Szolgáltatási területünk

Fagyveszély

Fagyveszély

Csatorna használati illemtan

Csatorna használati illemtan

Korrekt partner

Uj Szechenyi Terv

Magyarorszag Megujul